GREEN KREATÍV: ZÖLDKOMMUNIKÁCIÓ = KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS

A környezetvédelem egy unalomig ismételt téma, a frázisai lassan már szimpla közhelyekké válnak, amit sokan jó eséllyel egy vállrándítással elintéznek. Ezért is lenne fontos a hatékony és kreatív zöldkommunikáció, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy az energiatudatosságot, a fenntarthatóságot hogyan tálaljuk.




Egyre erősödő trend a felelősségvállalás, a fenntartható fejlődés, amivel együtt dinamikusan fejlődik a zöld marketing, a marketing egy speciális háttértudást igénylő irányzata. Itthon azonban kevés cég indult el ebbe az irányába, pedig tapasztalati tény, hogy ennek az innovatív kommunikációs formának többféle fronton van jelentős és mérhető haszna a vállalkozások életében.


Pénz, imázs, közösség


Több kutatás és elemzés is alátámasztja, hogy a fenntartható fejlődésre, környezettudatos gondolkodásra épülő stratégiák konkrét üzleti előnyökkel is járhatnak. Nem véletlen, hogy vezető nyugat-európai országokban működő cégek próbálják minél inkább zöldíteni a kommunikációjukat, hisz óriási piaci előnyre tesznek szert, ha környezetvédelemben és a társadalmi felelősségvállalásban elért eredményeiket jól kommunikálják. Elsősorban környezetvédelmi, valamint az ezzel járó, a cég imázsát erősítő pozitív haszonról van szó, de nem elhanyagolható az a jelentős költségmegtakarítás sem, amivel a zöldkommunikációs út jár. Az igazi adu azonban a zöldmarketing hatására kialakuló, a cég köré épülő közösség, közösségi élet, ami később marketing bázisként is szolgál.


A közösségi bázis marketing aranyat ér


Sokaknak a zöld kommunikációról csak az újrahasznosított anyagokból készült szórólapok jutnak az eszükbe, illetve azok a fenntarthatósággal kapcsolatos közhelyek, hogy ha mindenki odafigyelne a saját otthonában a környezettudatosságra, akkor az pont elég lenne a Föld megóvására. Ennél jóval többről van szó. A tapasztalat és a gyakorlat azonban megmutatja, hogy a zöldkommunikációban, szemléletformálásban sikeres cégek üzeneteikben – itthon és külföldön egyaránt – az összefogásra, együttműködésre buzdítanak. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egyéni felelősségvállalás motiválása és a személyes megszólítás egy-egy kampányban kevésbé fontos üzenet, egyszerűen csak látható, hogy a zöldkommunikációval valódi, élő közösségeket lehet életre hívni. Márpedig egy cég köré szerveződő közösségi bázis marketing aranyat ér.


Molnár Szilvia

kommunikációs szakértő

Kapcsolódó cikkek

Címkék

×

Egyszerűsített Energetikai Audit

Komplex Energiahatékonysági audit

Energetikai szakreferens

Energia monitoring

Minitőzsde

Egyedi aukciók

Közbeszerzések

ISO 50001 tanácsadás

Tanusítások

Energiahatékonysági TAO

Napelemes rendszerek

Napkollektorok

Biomassza

Energia tárolás