Az öreg halászok és a tenger
Globális közjavaink védelmében


„Úgy tékozoltuk bolygónk természeti kincseit, a levegőt és a vizet, mintha nem lenne holnap, s így már nem is lesz.” - Kurt Vonnegut, 2006


turbine

Egy bolygón osztozunk, ugyanazt a levegőt lélegezzük be, ugyanazt a vizet isszuk, ugyanazokra az óceánokra, erdőkre és biodiverzitásra támaszkodunk. De bolygónk erőforrásai és öngyógyító kapacitása nem korlátlan és kifuthatunk az időből. Naoko Ishii, közgazdász a TED.com-on látható gondolatébresztő előadásában e közös erőforrások, globális közjavak létfontosságú védelmére, a közös fellépés és az egyéni cselekvés szükségességére hívja fel a figyelmet. Túlélésünk érdekében szükség van gazdasági rendszereink megváltoztatására és egy újfajta társadalmi szerződés megkötésére a Földünkkel. Ez a mi generációnk feladata, amin gyerekeink, unokáink jövője múlik.


A Globális Környezeti Alap (Global Environment Facility, GEF) 183 ország, nemzetközi intézmény, civil társadalmi szervezet és a magánszektor nemzetközi szövetsége, amely az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiróban rendezett Környezet és fejlődés konferenciájának (Föld Csúcstalálkozó) előestéjén jött létre azzal a céllal, hogy segítsen megoldani bolygónk legsürgetőbb környezeti problémáit. Alapítása óta több mint 17,9 milliárd dolláros támogatást nyújtott, és további 93,2 milliárd dollárt társfinanszírozott több mint 4.500 projekthez, 170 országban. Naoko Ishii közgazdász, volt pénzügyminiszter-helyettes Japánban, dolgozott a Világbankban és a Nemzetközi Valutaalapnál. 2012 óta pedig a GEF vezetőjeként irányítja a szervezet hosszútávú stratégiájának kidolgozását és végrehajtását a környezeti romlás kiváltó okainak kezelésére. Közgazdászként vallja, hogy a környezet üzlet, a globális közjavak védelme pedig a legbölcsebb befektetés.


Globális közjavak


Nézzük mik is azok a globális közjavak! Ide sorolható környezetünk számos eleme, így például a légkör, a tengerek és az óceánok egésze, az édesvizek és a szárazföldi ökoszisztémák jelentős része, de a biológiai sokféleség és a stabil éghajlat is. Ezek olyan határokon átívelő közös erőforrások, megosztott javak, szolgáltatások, amelyek minden ember számára elérhetőek kell legyenek, fogyasztásukból vagy hasznukból senki nem zárhatók ki, de az egyének fogyasztása nem is zavarhatja egymást. E közös környezeti javaink léte kétségkívül létfontosságú mindannyiunk számára. Akkor hogy lehet, hogy olyan keveset beszélünk, tudunk róluk? Miért nem játszanak meghatározó szerepet a nagy pénzügyi kérdésekben? Ishii ennek okát abban látja, hogy a legutóbbi időkig nem igazán volt jelentőségük. A globális közjavakban volt elég kapacitás, mindig volt elegendő hal, volt elegendő legeltetésre használható földterület, volt elegendő tiszta víz. Volt.


Véges határaink


Miért fontos a globális közjavaink szabályozott felhasználása, védelme? Hogy elkerüljük az ún. „közjavak tragédiáját”, mely a közjó és az önérdek konfliktusáról szól. Az egyének a személyes haszon reményében a közös, ám véges erőforrás, szolgáltatás kiaknázására törekednek. A kereslet ennek köszönhetően jelentősen meg fogja haladni a kínálatot. Az erőforrás így egyrészt nem lesz elérhető az egész közösség számára, másrészt végül túlhasználáshoz, feléléshez, kimerítéshez vezet. Azaz az egyének előbb-utóbb tönkre teszik környezetüket, s végül saját maguknak is ártanak. Összességében mindenki rosszul jár. Ishii egy hazájából, Japánból származó példát hoz. „A múltban minden halász megkísérelt annyi halat fogni, amennyit csak lehetséges, de ha mindenki így tett volna, a halak, a közösség közös erőforrásai, eltűnnek. Az eredmény mindenki számára nélkülözés és szegénység. Néhány esetben így is történt, de más esetekben nem. Ezekben a közösségekben a halászok kialakítottak valamiféle társadalmi szerződést, amely a túlhalászás megelőzése érdekében valamelyest mindegyiküket korlátozta. A halászok szemmel tartották egymást. Büntetés kapott, akit csaláson kaptak. Ám amint a társadalmi szerződés előnye mindenki számára világossá vált, drámaian lecsökkentek a csalás ösztönző tényezői.” Hol van tehát a legfőbb hiba? Abban a feltételezésben, hogy a Földünk öngyógyító kapacitása korlátlan, erőforrásai végtelenek. A közjavak tragédiája nem következik be, amíg a van elég hal. De egy véges világban, folytonosan növekvő populációval a halak elfogyása előbb-utóbb elkerülhetetlen. A japán halászok példájának analógiáit természetesen világszerte megtalálhatjuk: a középkori Európa falvainak legelő- és erdőkezelésében, az ázsiai közösségek vízhasználatának szabályozásában vagy az Amazonas őslakos népeinél a vadállomány gondozásában, karbantartásában. Ezek a közösségek felismerték, hogy erőforrásaik nem csak közösek, de végesek is. Helyi szinten megoldották a problémát, különböző szabályokat és gyakorlatokat dolgoztak ki, megváltoztatták viselkedésmódjukat úgy, hogy a jövőben is támaszkodhassanak ezekre a közös erőforrásokra azok túlhasználata vagy kimerítése nélkül.


Küszöbön állva


De gazdaságaink többé nem lokálisak, közgazdasági rendszereink és célkitűzéseink túllépték a helyi kereteket, hiányzik az összetartozás érzése. Eltávolodtunk a helyi közös erőforrásainktól, a legelőktől, az erdőktől, az óceánoktól. Szennyezzük, elgyengítjük, előbb-utóbb elpusztítjuk globális közjavainkat, amelyek gondozása nem kapott megfelelő új keretet. 2009-ben készült egy felmérés globális közkincsünk egészségi állapotára vonatkozóan, az eredményeket a svéd Stockholm Resilience Centre a Nature brit tudományos folyóirat Planetary boundaries (Bolygónk határai) című cikkében jelente meg. A rangos szerzőgárda a földi bioszféra kémiai, fizikai, biológiai folyamatai által támasztott, az emberi civilizáció terjeszkedését behatároló korlátokat veszi számba 9 olyan kritikus területet vizsgálva meg, amelyek létfontosságúak túlélésünkhöz. Azaz megmérték, hogy meddig mehetünk el, mielőtt a határokat átlépve a változások már visszafordíthatatlan és katasztrofális eredményeket hoznak. Az elemzések a 9 folyamat közül eddig hetet számszerűsítettek, ezek a felmelegedést okozó üvegházgáz-koncentráció a légkörben, az óceánok elsavasodása, a sztratoszféra ózonkiürülése, a nitrogén és a foszfor koncentrációjának alakulása a bioszférában és az óceánokban, a biológiai sokféleség elvesztése, a mezőgazdasági földhasználat változása és az édesvízkészletek felhasználása. Hogy hogy állunk? Ishii szerint az éghajlatváltozás, a nitrogén- és foszforciklus, a földhasználat és a biodiverzitás esetében az emberiség már átlépte azokat a határokat, ahonnan a mai tudás szerint a folyamat nem megfordítható és a többi esetben is ennek a küszöbén állunk. Most van itt az ideje a cselekvésnek!


Gondolkodj globálisan, cselekedj (g)lokálisan!


Mit tehetünk? Létre kell hoznunk a japán halászfalvak társadalmi szerződését globális szinten. Kezelnünk, gondoznunk kell globális közjavainkat, ahogyan a korábbi generációk kezelték helyi közjavaikat. Be kell építenünk a globális közjavak felügyeletét gondolkozásunkba, kereskedelmi, gazdasági és politikai döntéseinkbe, minden cselekedetünkbe. Átfordítva a gyakorlatba 4 gazdasági rendszert kell alapjaiban megváltoztatnunk – hangsúlyozza Ishii. 1. Zöld városokra van szükségünk, mivel 2050-re várhatóan a lakosság kétharmada városokban fog élni. 2. Újfajta energia-rendszer kell, drasztikusan és nagyon gyorsan csökkenteni kell a világgazdaság szénfogyasztását. 3. Meg kell változtatni termelési-fogyasztási rendszerünket, és véget kell vetnünk hulladék-termelő mintáinknak. 4. Át kell alakítanunk élelmiszer-ellátásunkat, hogy mit együnk, és azt hogyan állítsuk elő. Mind a négy rendszer hatalmas nyomást gyakorol globális közjavainkra, és nagyon nehéz őket átalakítani rendkívüli összetettségük miatt. Sok döntéshozót érintenek és számtalan befolyásoló tényező mentén alakulnak. Összefogásra, együttes fellépésre és cselekvésre van szükség. Ishii szerint vannak bíztató jelek. Az élelmiszeripar, ezen belül is a pálmaolaj-termelés és -felhasználás területén egy szerveződő szövetséget említ, ahol az ellátási lánc különböző szereplői egy közös cél mellett sorakoznak fel: úgy biztosítsanak elegendő egészséges élelmiszert mindenki számára, hogy közben jelentősen csökkentsék az élelmiszer-ellátásból eredő, a globális közjavakat károsító ökológiai lábnyomot is. Azaz egy újfajta társadalmi szerződés kialakításán dolgoznak a globális közjavak kezelésére.


De minden változás otthon kezdődik, a mi otthonainkban. Változtassunk szokásainkon, mert meg kell menteni magunkat a globális közjavak tragédiájától. Védjük, gondozzuk közös erőforrásainkat! Mindannyian egy közös bolygón osztozunk, ugyanazt a levegőt lélegezzük be, ugyanazt a vizet isszuk, ugyanazokra az óceánokra, erdőkre és biodiverzitásra támaszkodunk. Az egoizmusnak nincs helye a Földön.



Halák Emese



Források:

https://www.ted.com/talks/naoko_ishii_an_economic_case_for_saving_the_planet
https://www.thegef.org/

http://science.sciencemag.org/content/162/3859/1243.full Garrett Hardin: The Tragedy of the Commons (Science Vol. 162, 13 Dec 1968)

https://www.ted.com/talks/naoko_ishii_an_economic_case_for_saving_the_planet Planetary Boundaries (Nature, 2009)

Kapcsolódó cikkek

Címkék

×

Egyszerűsített Energetikai Audit

Komplex Energiahatékonysági audit

Energetikai szakreferens

Energia monitoring

Minitőzsde

Egyedi aukciók

Közbeszerzések

ISO 50001 tanácsadás

Tanusítások

Energiahatékonysági TAO

Napelemes rendszerek

Napkollektorok

Biomassza

Energia tárolás